Biztonságos munkavégzés a jelenben és a jövőben - ITB Club
Aligha kell külön magyarázni, hogy a „biztonságos munkahely” fogalma egészen mást jelent 2020 közepén, mint korábban. A vírusjárvány egészen új gyakorlatok bevezetésére kényszerítette a vállalkozásokat. A technika, például egy intelligens kamerarendszer ugyan nem helyettesíti az elővigyázatosságot, de hatékonyan kiegészíti és támogatja azt.
Ismerős kép a világ bármely üzeméből: műszakváltáskor rövid időn belül több száz vagy ezer dolgozó hagyja el a vállalat telephelyét és ugyanannyian jönnek a helyükre. A beléptetőrendszerekkel már megnyugtatóan garantálni lehet, hogy csak azok jussanak be, akiknek erre tényleg felhatalmazásuk van. Aztán beüt a koronavírus-járvány. Hogyan tudja megoldani például egy vágóhíd (ahol a dolgozók zöme érthető okokból nem tudja hazavinni a munkáját), hogy csak az egészségesek menjenek be dolgozni? Például azzal a módszerrel, amelyről Lengl Tamás, az MCS Vágóhíd vezérigazgatója mesélt a Konica Minoltával közösen rendezett rendhagyó ITBUSINESS Clubon.
Szűrés automatikusan
A 750 főt alkalmazó cégnél az irodai dolgozók otthoni munkavégzését megoldották, de a fizikai állománynak továbbra is be kellett járnia. A normál esetben is komolyan vett higiéniát tovább szigorították, és rendkívül nagy hangsúlyt fektettek a szükséges megelőzési és védekezési szabályok tudatosításába, a dolgozókkal való kommunikációra.
Az ellenőrzést azonban technikai eszközökkel is erősíteni kívánták. A szűrés leggyorsabb módja a testhőmérséklet mérése, amit viszont képtelenség kézzel elvégezni minden műszak előtt. Az MCS Vágóhíd valamilyen hatékonyabb megoldást keresett, és így találtak rá a Konica Minolta által forgalmazott Mobotix kamerarendszer család hőkamerás változatára.

Ebben a kamerában a hagyományos videószenzor mellett egy olyan hőszenzor is helyet kapott, amely az 1-5 méteres távolságban lévő tárgyak – adott esetben egy emberi arc – felszíni hőmérsékletét is képes mérni, ismertette a technológiát Fodor Gábor, a Konica Minolta üzletfejlesztési menedzsere előadásában. Ha az arcon mért hőmérséklet meghaladja az előre beállított értéket – mondjuk a 37,5 fokot –, a kamera riasztja a portaszolgálatot.
Innentől kezdve többféle protokoll is elképzelhető. A vágóhídon azt a módszert alkalmazzák, hogy az illető hőmérsékletét még egyszer megmérik a kamerával, és ha ismét határérték felett van, hagyományos hőmérést is végrehajtanak, mondta Lengl Tamás. Csak ezután jelentik ki az illetőről, hogy tényleg lázas-e, és ha igen, annak megfelelően teszik meg a további lépéseket.
Elő a fantáziával!

A technológia azonban sok másra is lehetőséget ad. A Mobotix digitális kamerái ugyanis leginkább szenzorokkal gazdagon ellátott számítógépnek tekinthetők, fogalmazott Fodor Gábor. Mivel IP-hálózaton kommunikálnak, gyakorlatilag bármilyen biztonsági és egyéb rendszerrel integrálhatók, legyen szó riasztóról, tűzjelzőről, beléptető rendszerről vagy akár gyártósorról.
Az „új normalitás” kellékei
Abban mindenki egyetért, hogy a munkavégzés a vírus után már nem olyan lesz, mint előtte. Az viszont még kérdés, hogy mi mindenben és hogyan lesz más. Erre is láttunk két lehetséges példát a rendhagyó ITBUSINESS Clubon. A fizikai munkahelyek nem szűnnek meg, viszont a korábbinál sokkal nagyobb gondot kell fordítani a fertőtlenítésre. Erre kiváló eszköz lehet az ózon, ha megfelelően alkalmazzák. Havasi Zoltán, a MOHAnet ügyvezetője által bemutatott ózonszenzor technológia a már meglévő ózongenerátorok mellé telepítve is lehetővé teszi a csíramentesítési folyamat pontos szabályozását és ellenőrzését. Személyi László a Future-Now képviseletében pedig a kényszerűségből online térbe terelődött események sikeres megrendezésének titkairól mesélt. A legfontosabb a figyelem megragadása és megtartása, amely már a meghívó elkészítésénél a platform kiválasztásánál megkezdődik. Természetesen elengedhetetlen a professzionális tartalom, amelyet pergő stílusban, rövidebb blokkokban, interjúkkal és videókkal tarkítva, könnyed hangnemben kell megtartani. |
Mi mindenre lehet ez jó? Vegyük például az MCS Vágóhíd által is alkalmazott hőkamerás ellenőrzést. Amikor a kamera érzékeli a magas hőmérsékletet, az ügyfél igényeitől (és a rendszer beállításától) függően számos dolog történhet. A kamera lejátszhat egy hangfelvételt, megkérve az illetőt, hogy álljon félre; riaszthatja a portaszolgálatot; sms-t küldhet egy megadott telefonszámra; vagy éppen megakadályozhatja a belépést, blokkolva a forgóvillát.
A hőkamerás Mobotix számtalan más területen is használható. Nagyobb területek védelme esetén elég 200-300 méterenként telepíteni a kerítés mellé, úgy is észreveszi az illetéktelen behatolót. Alkalmas a preventív tűzvédelemre, hiszen már azelőtt észleli a nem kívánt melegedést, hogy megjelenne a füst vagy a láng. Ugyanezen okból használható nagy értékű gyártóberendezések túlhevülésének megelőzésére.
Gépi tanulásos algoritmusokkal is kiegészíthetve egészen új területekre terjeszthetők ki a felhasználási lehetőségek. Aktuálisan igen hasznos lehet, hogy alkalmassá tehető a kamera a maszkviselés felismerésére, illetve annak ellenőrzésére, hogy egy adott területen nem tartózkodik-e a megengedettnél több ember. Kialakítható vele arcfelismerésen alapuló beléptető rendszer – az MCS Vágóhíd például tervezi ennek üzembe állítását. Ipari és logisztikai környezetekben a felületelemzés révén dobozokról állapítható meg automatikusan, hogy szennyezettek-e. Raktárakban a hűtött/fűtött áruk hőmérséklete ellenőrizhető folyamatosan. „A használati lehetőségeknek nem a technika, hanem a fantázia szab határt”, hangsúlyozta Fodor Gábor.
Visszatérés az új normalitásba

A konferencián az MCS Vágóhíd mellett a Vodafone és a Konica Minolta képviselői is meséltek arról, hogyan alakította át munkarendjüket a járványveszély. Pete Gábor, a távközlési társaság IoT country sales lead-je és Székely Dániel, a Konica Minolta regionális ügyvezető igazgatója is arról tudott beszámolni, hogy a home office-ra való átállás nem okozott különösebb gondot. Lengl Tamáshoz kapcsolódva ők is kiemelték a dolgozókkal folytatott kommunikáció fontosságát – a bizalomnak, az összetartozás érzésének akkor is meg kell maradnia, ha nem egy légtérben tartózkodnak a kollégák.
A Konica Minolta arra az eshetőségre is felkészült, hogy miként priorizálják az ügyféligényeket, ha a munkatársak nagyobb számban betegednek meg, illetve, ha az ügyfelek tömegesen akarják szüneteltetni a szolgáltatásokat. Erre szerencsére nem került sor, és Székely Dániel elmondása szerint még ők is meglepődtek, hogy a szerviztevékenység milyen nagy hányada végezhető el a távolból, helyszíni kiszállás nélkül. A Vodafone-nál azt ismerték fel, hogy az ügyfélszolgálati munkát is lehet otthonról végezni. Megfelelő oktatás után és az adatvédelem szigorú ellenőrzése mellett ez a feladat is ellátható home office-ból, így a cégnél be is vezettek egy új munkakört, a home agent-et.
Az egész helyzet legfőbb tanulsága pedig az, tette még hozzá Székely Dániel, hogy az agilitást a szervezeti kultúra részévé kell tenni. Az agilitás ugyanis azt a képességet jelenti, hogy a szervezet felkészült a változásokra, a munkatársak jól reagálnak rá és egy-egy átalakulás nem megakasztja a vállalatot, hanem inkább új lendületet ad neki.